HTML

hovaneaddbe

a blog célja hogy már egyetemre járó hallgatók kritikáit gyűjtse össze segítve ezzel az eligazodást a tovább tanulni vágyóknak

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Akkor most ez mire való?

2008.05.14. 18:39 lidokain

A blog létrejötte talán némi magyarázatra szorul. Ám tessék:

Vagyunk néhányan akik elégedetlenek. Ez még nem is lenne nagy szó, hiszen kicsiny hazánkban több százezer elégedetlen ember tengeti életét az év bármely napján. Azonban ezen embereknek van egy nem elhanyagolható része, aki nem javíthatalan depresszív hajlama illetve túlzottan kifejlett kritikai érzéke miatt csalódott bármi miatt, hanem azért, mert becsapva érzi magát. Ezt az érzését okozhatják más, akár tőle független személyek is, de szélsőséges esetben egy szolgáltatásba vetett hitének megrendülése is oka lehet  melankóliájának. Akik ezt a blogot megalkották, mélységesen együttéreznek velük, hiszen kísértetiesen hasonló helyzetben találtuk magunkat mi is. Az azonban, hogy mi egyetemisták lennénk történetesen, tán ad egy különleges keretet a dolognak, hiszen végtére is: belőlünk egyszer nagy emberek válhatnak. Mondanom sem kell, milyen hátrányokat rejt magában az, ha felsőoktatási intzémények tucatjai ilyen elégedettlen friss diplomások ezreit dobja ki rothadó közegéből.

Ezen a ponton próbálnak e blog készítői, ha a maguk szerény eszközével is, anonimitásukba burkolózva megálljt szabni a folyamatnak. Ugyan tisztában vagyunk vele, hogy blogunk az első időszakban pusztán saját szórakoztatásunkat szolgálja majd, esetleg segít becses oktatóink által okozott frusztrációnk levezetésében, de célunk,hogy idővel egyre többen eresszék ki itt a gőzt a felsőoktatásban részt vevők közül. Ezzel tán segíthetünk olyan gimnazisták tucatjain, akik a felszínre való betekintés hiányában szimpatizálnak egy- egy intémény valamely karával.

Leegyszerűsítve tehát a dolgot, blogunk a távoli jövőben közösségi blogként kíván funkcionálni. Ahhoz, hogy akár te magad is a blog alkotói csapatának részese legyél, nem kell mást tenned, mint hogy írsz egy rövidke kérelmet a kaines@freemail.hu-ra, melyben motivációdat mellékelve közlöd, hogy szeretnél hozzászólásokat megjelentetni a hovaneaddbe.blog.hu-n. Ahhoz,hogy alkalmassá váljál erre a feladatra, nem kell különleges adottságokkal rendelkeznek: némi alapfokú íráskészség mellett pusztán annyiban kell hasonlítanod ránk, hogy meghoztál egy korában jónak tűnő, de mára már kifejezetten elhibázottnak bizonyult döntést: egyetemet választottál. Bár lehet, hogy mindez naivitásom ékes bizonyítéka, de hiszem, hogy amennyiben a blog valóban révbe ér, segíthetünk majd tájékozódni vágyó tizenévesek tucatjain, de ha már egy ember tanulhat a hibánkból, hát szerintem már az is.

Ezzel alapító okiratunk végére is értünk.

Nincs más hátra, mint hogy megkezdjük működésünk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hovaneaddbe.blog.hu/api/trackback/id/tr18468784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása